Geoládák és kóbor kutyák

A mai nap elején, mikor a varázslatos iskolabusszal útnak indultunk az egyetemtől, még nem is sejtettük, mennyi izgalom vár ránk. 

Miután szerencsésen megérkeztünk a Velencei-tóhoz először a Dinnyési-fertőt néztük meg egy vezetett túra keretein belül. Szakvezetőnket, Fenyvesi Lászlót követve elindultunk a 2010-ben létrehozott Madárdal Tanösvényen. Nem is gondoltuk, milyen fontos szerepet tölt be a legeltetés a természetben: ez biztosítja a gazdagabb, változatosabb élővilágot, a kaszálás más hatást fejt ki a növényzetre és az állatvilágra. A szürke marhák megcsappant száma miatt, ma már inkább a rackajuh legeltetése a gyakoribb a vidéken.

Betekintést nyerhettünk a Dinnyési-fertő történelmébe is: A fertő korábban a Velencei-tó szerves részét képezte, az 1800-as évek végén választották le a tóról. Maga a fertő elnevezés a feredő, fürdő szavakhoz köthető, ez jelzi, hogy korábban jószágok fürdetésére használták ezt a sekély vizű, szikes tavat. Megtudtuk, hogy az 1920-as években a kihalás szélére sodródott az országban a nagy kócsag, mely bár egy ideig a Kis-Balaton területére visszatért, azonban 1950-től csak Dinnyésen tűnt fel. Emiatt az 1958-ban létrehozott Velence-tavi Madárrezervátum 545 hektárját néhány év elteltével fokozottan védett területté nyilvánították.

Választ kaptunk arra is, miért fordul elő annyi madár a környéken. A lucerna például vonzza a rágcsálókat, melyek sok madárnak jelentenek táplálékot. A székicsér meglepő módon a tehénlepényben fészkel, a batla pedig a szarvasmarhákat követi, mert körülöttük találja meg kedvenc táplálékát, a piócát.

Utunkat a madármegfigyelő torony felé vettük, de még eközben is számos érdekességre bukkantunk. A fűszálak között észrevettünk sisakos sáskákat, melyek a jó rejtőzködési képességüknek köszönhetően túlélik a seregélyek érkezését és kóstoltunk sóballát, melyet manapság előszeretettel használnak salátákhoz,. 

A toronyból szép kilátás nyílt a fertőre, ekkor tűnt fel igazán, milyen sok madár pihen a vízen. Távcső segítségével közelebbről is szemügyre vehettük az éppen ott tartózkodó madarakat.  Láthattunk nyílfarkú récéket, melyek neve találóan leírja, mennyire egyenes a farkuk. Különösen jól felismerhetők, mikor a vízben fejjel lefelé állva eszegetnek. Megfigyelhettük továbbá, ahogyan a kanalas gém és a nagy kócsag egymás mellett sétál a fertő közepe felé, előbbi folyamatosan lemaradozva, vizet szürcsölve. Végül a távcső segítségével káró katonát és szürke gémet is észrevettünk. 

A fertő mellett kicsit megpihenve nagyon jól esett hallgatni különböző madárcsicsergéseket és bőrünkön érezni a nap melegét. Nehezen hagytuk ott ezt az idilli környezetet, de tudtuk, hogy még más program is vár ránk a délután folyamán. A visszafelé vezető út sem telt unalmasan, ugyanis szemtanúi lehettünk egy legelő rackanyájnak, így közelebbről is szemügyre vehettük jellegzetes V alakú, csavart szarvukat. Visszaérkezve a kisbuszhoz Pákozd felé vettük az irányt, hogy megnézzük az Ingóköveket.

Már az előző bejegyzésemben is említettem a geocaching nevű szabadidős tevékenységet. Ez a hobbi a kincskeresés szenvedélyén alapszik, miközben mai modern eszközökkel ötvözi a természetjárást, utazást és az ismeretterjesztést. A résztvevők geoládákat keresnek mobiltelefonjuk segítségével, melyek megtalálását bejelölhetik az alkalmazásban, illetve, ha kedvük van, választhatnak egy apró tárgyat a dobozból. Hazánkban már 21 éve megtalálhatók ilyen ládák, ezek száma mostanra az ötezret közelíti. 

Az Ingókövek felé vezető ösvényen még épphogy csak megtettünk néhány métert, mikor a tanárnő észrevette, hogy a közelben is elrejtettek egy geoládát, így a csapat lelkesen szemlélte a terepet a megbúvó láda után kutatva. Sikeresen meg is találtuk, így ezzel az örömmel folytattuk tovább az utunkat. Egy rövid séta után megérkeztünk a gránitból álló sziklaalakzatokhoz, az Ingókövekhez. A mállást és kőzetpusztulást jól demonstrálja a Kocka-kő, az élén egyensúlyozó gránittömb úgy tűnhet, mintha bárki el tudná mozdítani.

A nap még tartogatott egy meglepetést számunkra: az út mentén egy kóbor kutyába botlottunk. A nagyon lefogyott háziállatot nem volt szívünk magára hagyni, így megállapodtunk, hogy a kutyust, Zét, magunkkal visszük és megpróbáljuk megkeresni a gazdáját. A kisbusszal Budapest felé indulva még megálltunk a benzinkúton, ahol egy segítőkész hölgy eligazított bennünket egy velencei kutyakozmetikához. Szerencsére a kutya nyakörvében volt chip, így azt leolvasva sikeresen megtaláltuk a gazdát, aki már egy ideje kereste a Pablo névre hallgató kiskedvencét.

"Kincskeresés" felnőtteknek

Csütörtök reggel ismét találkoztunk a térképésszel a Normafánál, ezúttal kicsit hideg, de napos időben. Egy padasztalhoz leülve megtanultuk, hogyan működik a GPS, milyen kritériumai vannak egy térképnek, illetve hogyan is kell értelmezni az EOTR-rendszerben készült térképeket. 

Már maga ez a hagyományos tanóra is sokkal élvezetesebb volt kinn a természetben, sőt a hozott térképeken magunk is szemügyre vehettük a tanult információkat, így azok biztosan jobban rögzültek bennünk.

A terepgyakorlat legjobb része azonban csak ezután következett. Kaptunk ugyanis egy lapot, tele 9 hely koordinátáival (természetesen különböző mértékegységekben megadva, az eszközhasználatot gyakorolandó), ezekhez a pontokhoz kellett a GPS-ünk segítségével eljutnunk, majd a helyszínt szemügyre véve az adott koordinátákhoz tartozó kérdést megválaszolnunk. Gyermeki lelkesedéssel indultunk megkeresni a pontokat, folyamatosan figyelve az iránytűt, hogy biztosan jó irányba haladunk-e. 

Eljutottunk például az Anna-réti játszótérre, ahol arra a kérdésre kaptunk választ, hogy hány lába van a sáskának és megmértük a dombormű oldalainak hosszát is. Kilyukadtunk a Normafa Pavilonoknál is, ahol ki kellett derítenünk, mennyibe kerül egy kisfröccs. Természetesen közben (ezúttal köd nélkül is) gyönyörködhettünk a kilátásban, meg persze az állomások közötti rövid beszélgetésekkel még jobban megismertük egymást. 

Nagyon élveztük ezt a kis keresgélő játékot, annyira belelkesedtünk a szaktársaimmal, hogy a hazafele úton, már azon gondolkoztunk, hogyan (meg persze mikor) tudnánk mi magunk ilyen feladatokat kitalálni, és ehhez különböző koordináta pontokat felmérni. 

Már korábban is terveztem az úgynevezett GeoCaching-et elkezdeni, a mai nap után azonban még jobban kedvet kaptam ehhez az időtöltéshez.

Ahol az Egri csillagokat forgatták

Az elmúlt napokban egyfolytában esett az eső, igazi őszi időjárás volt. Valljuk be, ilyen alkalmakra nem szívesen szervezünk kirándulásokat. Azonban, hogyha az ember minden héten kétszer terepgyakorlatra megy, mint a Z-szakon, elkerülhetetlen, hogy borús, ködös, nyirkos, esős időben is útnak induljon. És mint aztán azt később megállapítja, jól döntött, hogy nem maradt inkább a négy fal között.

Már kora reggel óta egyfolytában zuhogott az eső. Mire az egyetemtől Pilisborosjenőre értünk, egy kicsit alább hagyott, mégsem tudtuk elővenni a füzetünket a jegyzeteléshez, így jobb híján telefonba írtuk az elhangzó információkat. 

A vízfolyásokat és tócsákat kerülgetve tehát megkezdődött az aznapi terepgyakorlat, időnként meg-megálltunk megnézni néhány növényt. Megbeszéltük a nevüket, néhány jellegzetességüket, illetve a legfontosabbat, hogy hogyan lehet azokat egyszerűen felismerni. Számos növénnyel találkoztunk az út során: előfordult például kökény, kecskerágó, csipkebogyó, galagonya - az ágain zuzmókkal, ördögszekér és akác is. Az utóbbi kapcsán választ kaptunk arra, hogy az országban miért van annyi belőle, és hogy ez milyen következményekkel jár: Az akác Észak-Amerikában őshonos, hazánkba az 1700-as évek elején telepítették, elsősorban az Alföldre, a talaj és a homok megkötésének céljából. Azonban ez egy invazív faj: az új ökoszisztémába bekerülve rendkívül gyorsan terjed, miközben kiszorítja az ottani őshonos fajokat. A gyors terjedésére jó példa, hogy Európán belül hazánkban van a legtöbb akác, így hungarikummá nyilvánították.

Folytatva utunkat egy most már használaton kívüli murva bányához értünk. Jól megfigyelhető volt, hogy a bányászattal való felhagyás után a növények elkezdték visszahódítani a területet: azokon a helyeken, ahol megáll a víz (ez most még jobban látszódott), rezgő nyárfa nőtt, de telepített fenyvesek is megtalálhatóak a kopár fásítás (Kaán Károly elképzelése alapján a kopár területeket fenyvesek ültetésével akarták hasznosítani) eredményeképpen. 

Azt is megállapítottuk, milyen kőzet található a bánya helyszínén: friss törési felületre sósavat cseppentettünk. Mivel nem tapasztaltunk pezsgést, így a vizsgált kőzet a dolomit. 

Az ösvényen tovább indulva nem sokkal később megpillantottuk Gárdonyi Géza legismertebb regényéből készített film forgatási helyszínét. Az egri vár másolatát a filmforgatáshoz építették, mint az számunkra is kiderült, nem helyi, hanem keményebb, vulkáni kőzetből. A vár a film elkészültével magára maradt, köveit elhordták a környékbeli házak építéséhez, majd később, 2008-ban renoválták, melyet egy emléktábla is jelez a látogatók számára. Nagyon izgalmas volt a vár környékén mászkálni, sok jelenet helyszínét felismertük. 

Utolsó állomásunk az ismert Teve szikla volt, mint ahogyan az sokak számára egyértelmű: nevét kinézetéről kapta. A Teve szikla a körülötte lévő sziklákkal együtt korábban dolomitbányaként üzemelt, napjainkban azonban természetvédelmi terület. Nem is gondoltuk volna, milyen izgalmas a sziklák fala. Ha az ember elég figyelmesen szemléli, a repedésekben kalcit kristályokat vehet észre.

A terepgyakorlat végére már elállt az eső, a köd felszállt, sőt egy kis időre a nap is kisütött. Mégsem sajnáltuk, a korábbi kevésbé jó időt, így is nagyon érdekes volt bejárni Pilisborosjenő területét.

Térképészet

A Z-szakon alapvetően is családias a hangulat, ugyanis csak hatan kezdtük meg természettudomány-környezettan szakos tanárként a 2022-es őszi szemesztert. Betegség miatt azonban úgy alakult, hogy csak ketten tudtunk elmenni a múlt heti terepgyakorlatokra.

A csütörtöki napon a Normafa volt a célpont, itt találkoztunk a térképészetet tanító tanárunkkal ezen a ködös-esős reggelen. Miután kerestünk egy kicsit szárazabb részt, meghallgattunk egy gyorstalpalót a GPS használatáról, majd rögtön ki is derült, mennyire figyeltünk: 

Kaptunk egy térképet, melyen egy nagyjából 2 négyzetkilométeres szakasz volt bejelölve, és az volt a feladatunk, hogy térképezzük fel az adott területet, jelöljünk be rajta lényeges helyeket. Utunkat rögtön a játszótéren kezdtük, majd eljutottunk a Szent Anna kápolnáig, végül egy egész nagy területet bejárva értünk vissza a kiindulási ponthoz. Közben nagyon jót beszélgettünk egymással, ráadásul a séta végére a reggeli köd is feloszlott és kisütött a nap.

 

A gyakorlat befejezése előtt könyvtári térképek segítségével átbeszéltük a méretarányokat, koordinátákat számoltunk, sőt megtanultuk, hogyan kell kiszámolni két pont légtávolságát.

Kora délután ért véget az aznapi program, és mivel ez ilyen jól sikerült, már alig vártuk, hogy kiderüljön, mit rejteget a következő térképészeti alkalom. Csupán annyit tudtunk róla, hogy miközben mi pontokat rögzítettünk a GPS-sel, a tanár úr előkészítette hozzá a terepet.